Korábbi bejegyzésekben írtam, hogy szerintem nagyon fontos figyelni a tőzsdei hangulatot, hogy megállapítsuk, hogy milyen irányba mehet a piac. Pesszimista hangulat emelkedést sejtethet, mivel sokan ülnek eladási pozícióban, és már kevés új eladó érkezik a piacra, ellentétes logikával pedig a túlzott optimizmus csökkenést sejtethet. Ezzel valószínűleg sokaknak nem mondtam újdonságot.

Ezzel kapcsolatban most pattant ki belőlem egy gondolat. Mégpedig az, hogy a sok negatívum miatt egyfajta általános pesszimista hangulat uralkodik. Főleg az európai, amerikai, japán, vagyis a fejlett államok adósságválságára gondolok, amit úgy hangoztatnak manapság, mintha Démoklész kardjaként lebegne fölöttünk, és előbb-utóbb majd nagy bajt fog okozni. Inkább utóbb ez lehetséges is, de addig, amíg ezt el tudják kerülni a nagy államok, alacsony kamatokkal, jegybanki állampapír vásárlásokkal, egymás támogatásával (lásd Japán és Kína múlt heti bejelentését, hogy európai államkötvényeket fognak venni), addig ezt szerintem a végsőkig el lehet odázni. És egy idő után még úgy is fog tűnni, hogy tényleg nincs semmi probléma, úgyis kimentik magukat és egymást a nagy államok. Majd ha ez eljön, akkor dőlhet a dominó, és abból nagyobb baj is lehet. De ez szerintem még odébb van. Évekig, akár évtizedekig is tarthat, amíg eljuthatunk idáig (az USA államadósságáról már a 80-as években azt mondták, hogy hatalmas, és visszafizethetetlen). Szóval a részvénypiacokon én most long párti lettem, de a konrét piacot, részvényt, vagy szektort még ki kell választanom. Devizapiacon pedig európárti vagyok. Egy recoveringből, fellendülésből az euró jöhet ki a legjobban szerintem.

Szerző: tozsdenaplo | tozsdenaplo.blog.hu  2011.01.16. 23:19 2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://tozsdenaplo.blog.hu/api/trackback/id/tr242589133

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

AdamSzabo 2011.02.08. 19:16:30

"Egy recoveringből, fellendülésből az euró jöhet ki a legjobban szerintem."

Elmondanád miért gondolod így?

off: jó a blog!

tozsdenaplo | tozsdenaplo.blog.hu · http://tozsdenaplo.blog.hu 2011.02.08. 19:23:53

A pesszimista hangulatban amelyről írok az eurót eléggé lekalapálták. Most visszamászhat, mint olyan eszköz, amellyel kapcsolatban nagyon sokan negatívak, és shortolják.
süti beállítások módosítása